Kutatási pályázat kutatók/kutatócsoportok számára

Pályázati kiírás

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya pályázatot hirdet 2021-ben, gyógyszerésztudományi kutatók/kutatócsoportok számára az erdélyi és a budapesti régió közti tudományos együttműködés fellendítése céljából, valamint egyetemi hallgatók részére a gyógyszerkutatásba, ill. a nagyműszeres gyógyszertudományi technikákba való bekapcsolódás céljából.

A pályázat megvalósítási formái:

A) EME tagsággal rendelkező, romániai székhelyű felsőoktatási intézményben szerzett diplomával rendelkező szakemberek (a MOGYE Gyógyszerészeti Karának oktatói/kutatói, továbbá iparban, praxisban dolgozó, tudományos ambícióval rendelkező kollégák) számára lehetőséget biztosít:

  • a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzendő kutatómunkára, mely lehet PhD munka is, közös, marosvásárhelyi és budapesti témavezető irányításával,
  • bekapcsolódni ezen Intézetekben folyó műszeres/nagyműszeres módszerekkel folyó kutatásokba,
  • a közös kutatómunka eredményeinek közlésére

B) A MOGYE Gyógyszerészeti Karának EME tagsággal rendelkező, legalább jó előmenetelű hallgatói számára TDK munkára közös, marosvásárhelyi és budapesti témavezető irányításával.

C) Mindkét irányú mobilitást és tudományos együttműködést elősegítő rövid látogatások, egyetemi előadások, kondenzált egyetemi kurzusok, konferencia-részvétel vagy kutatási megbeszélés céljából.

Pályázati feltételek A) és B) típusú célkitűzések esetén:

  • pályázatot nyújthatnak be: a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar oktatói, kutatói, PhD hallgatói, egyetemi hallgatói, ill. MOGYE-n szerzett diplomával, EME tagsággal és romániai székhelyű munkahellyel rendelkező szakemberek,
  • oktatói-dolgozói állományban lévő pályázónak/pályázatvezetőnek minimum 1 éves, hallgatói állományban lévő pályázónak legalább 1 hónapos EME OGYSZ tagsággal kell rendelkeznie,
  • a Semmelweis Egyetem adott intézetének befogadó nyilatkozata a pályázó kutatóval/kutatócsoporttal való együttműködésre

Pályázati feltétel C) típusú célkitűzések esetén:
Egyetemi oktatói gyakorlat

A pályázat keretösszege: 4.000.000 Ft.
Egy pályázat maximális értéke: 2.000.000 Ft.
Leadási határidő: 2021. december 20.
A pályázatok elbírálása: a leadástól számított 18 nap


Az elnyert pályázatok megvalósításának időtartama:

  • a pályázat eredményhirdetésétől számított 1 év, amely vis major esetén, ill. a járványügyi helyzettől függően módosítható.

A pályázat összege felhasználható:

  • elsősorban mobilitás (utazási költségek, szállás) céljára
  • másodsorban logisztikai kiadások (kutatáshoz szükséges vegyszerek, reagensek, felszerelések, a kutatáshoz szükséges infrastruktúra alkalmazásának díja stb.) fedezésére
  • fizetés kiegészítésre (a nyertes pályázati összeg maximum 15%-áig)

A pályázati támogatás fizetésre nem fordítható.

Pályázatleadás:

  • határidő: 2021. december 21. 
  • Zárt borítékban az EMEOGYSZ Székházba (Marosvásárhely, Cornisa sétány 18/12), a következő iratok szükségesek:
    • Kutatási pályázat (1. számú Melléklet), 3 példányban, nyomtatva és aláírva, valamint CD-n elektronikus változatban
    • A pályázó/pályázavezető Europass CV-je, 3 példányban
    • Igazolás az EMEOGYSZ tagságról
    • Befogadó nyilatkozat azon budapesti intézettől, ahol a kutatómunka megvalósul
    • A pályázatban résztvevő(k) MOGYÉ-n oktató státuszának, vagy egyetemi végzettségének plusz jelenlegi munkahelyének, vagy hallgatói státuszának igazolása

A pályázat elbírálása:

  • Az elbírálást elismert magyarországi szakemberek végzik, akiket a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara kér fel.
  • Az elbírálás a 2. számú Melléklet alapján történik.
  • Az elbírálás anonim, a döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
  • A pályázók eredményhirdetéskor megkapják a pályázat értékelését.

A kutatási eredmények értékesítése, a pályázat megvalósításának ellenőrzése és értékelése:
Elvárások:

  • Impakt faktorral rendelkező nemzetközi folyóiratban megjelent publikáció legkésőbb 2 évvel a pályázat befejezése után.
  • A részleges vagy teljes kutatási eredmények bemutatása az EMEOGYSZ évi Tudományos Ülésszakán.
  • Minimum egy publikáció az Orvostudományi Értesítőben.
  • A követelményeket saját hibájából nem teljesítő pályázó köteles visszafizetni a pályázat összegét és későbbi EMEOGYSZ pályázatban 5 évig nem vehet részt
  • A pályázó a pályázati időszak leteltével köteles visszatérni eredeti munkahelyére ill. egyetemi hallgatói státuszába.

Eredményhirdetés

 
© 2010-1018 EME, Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
Eredeti webdesign: Arcsin |Ikonok: famfamfam|Arculat: orbank|Tartalom: szilagyi