XXVII. Tudományos Ülésszak

Kedves Kollegák, 2017-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos-és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának XXVII. Tudományos Ülése Kovásznán kerül megrendezésre. Az ülésszak ezúttal is lehetőséget nyújt az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok újdonságainak és főleg ezek gyakorlati vonatkozásainak ismertetésére és megismerésére. A rendezvény kiemelten jó alkalom egymás munkájába való betekintésre és a tudományos jelleg mellett baráti kapcsolatok ápolására és újak kötésére. Történhet mindez a borvizek és mofetták városában, a szív és érrendszeri rehabilitáció fellegvárában. A Tündérvölgy kis gőzösével, tiszta levegőjével alkalmas környezetet biztosít nosztalgiázásra, kikapcsoló sétákra, baráti beszélgetésekre.

A tudományos ülésszakon az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok területéről szabadon választott előadások hangzanak el. Az előadások időtartama 10 perc, esetismertetés és poszterbemutatás 5 perc, hozzászólás 3 perc. A dolgozatok szerzői közül legalább egy EME tag kell legyen (kivéve a külföldi vendégeket).

Az ülésszak tudományos bizottsága a beküldött összefoglalók alapján a dolgozat poszterként való bemutatása mellett dönthet. A szekcióülésen csak az mutathat be dolgozatot vagy posztert, aki 2017. február 15-ig bejelentkezett és elküldte az összefoglalót.

Az összefoglalókat elektronikus úton kell beküldeni, kitöltve a www.orvtudert.ro honlapon honlapon január 15-től február 15-ig elérhető űrlapot

A bemutatásra szánt dolgozatok magyar nyelvő összefoglalói megjelennek az Orvostudományi Értesítő különszámában. Az összefoglalók közlésének feltétele a részvételi díj határidőig történő kifizetése.

Az előadások és poszterek teljes terjedelemben közölhetőek az Orvostudományi Értesítőben. A szerzői útmutatónak (www.orvtudert.ro, Szerzőknek menüpont) megfelelően szerkesztett kéziratokat a honlapon megjelenő útmutatásnak megfelelően kell elküldeni. Első szerzőként egy számban egy dolgozat közölhető.

A jelentkezés kizárólag elektronikus úton, szakosztályunk honlapján történik (www.emeogysz.ro) február 15-ig, de legkésőbb március 26-ig. Az on line jelentkezéskor minden esetben mellékelni kell a részvételi díj befizetési bizonylatát. Március 27-e és április 5-e között a regisztráció nem lehetséges, aki március 27 után szeretne jelentkezni, csak helyben, a konferencia helyszínén teheti meg.

Részvételi díj befizetésétől mentesül, minden olyan kolléga, aki bemutatandó dolgozatát teljes terjedelmében és az Orvostudományi Értesítőben közlésre alkalmas formában a kedvezményes jelentkezési határidőig (február 15-ig) beküldi.

Remélve, hogy az immár hagyományos évi Tudományos Ülésszak minden résztvevő számára tartogat hasznos szakmai ismereteket, baráti találkozókat és kulturális élményeket, várjuk Önöket Kovásznán.

Dr. Szabó Béla, egyetemi tanár
az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály elnöke
Dr. Albert István
a Szervezőbizottság elnöke

Szervezés

Elérhetőség

Részvételi díjak

Szállásfoglalás

 
© 2010-1018 EME, Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
Eredeti webdesign: Arcsin |Ikonok: famfamfam|Arculat: orbank|Tartalom: szilagyi