XXII. Tudományos Ülésszak - Hallgatói pályázat

A pályázat célja az erdélyi magyar egyetemi hallgatók, rezidens orvosok és doktoranduszok tudományos-szakmai képzésének támogatása.

A pályázat tárgya: Az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya 2012. április 19-21 között Szovátán megrendezésre kerülő XXII. Tudományos Ülésszakán való résztvétel támogatása, amelyik magába foglalja a  rendezvény mappáját, a tudományos ülésszakon, a továbbképzőkön, az állófogadáson való részvételt valamint két éjszakára szállást.

Helyek száma: 10 - egyetemi hallgatók számára, 10 - rezidens orvosok, doktoranduszok számára.

Pályázók köre: a pályázónak kötelezően EME tagnak kell lenni.

Egyetemi hallgatók esetében a pályázat egy részletes szakmai önéletrajz benyújtásából áll. Aki dolgozatot vagy posztert is szándékszik bemutatni (nem feltétele a pályázat elnyerésének), az összefoglalót is mellékelje pályázatához. A TDK összefoglaló füzetében már megjelent munkát az EME konferencián nem lehet bemutatni.
Rezidens orvosok, doktoranduszok csak első szerzős dolgozattal pályázhatnak. A pályázathoz egy részletes szakmai önéletrajzot és a dolgozat összefoglalóját kell benyújtani.

A pályázatot a szakosztály székházába kell eljuttatni személyesen (munkanapokon 13-15 óra között) vagy postán:
cim Postacím:
Aleea Cornişa 18/12
540103 Tg. Mureş

A pályázatokat az ülésszak tudományos bizottsága  fogja elbírálni. A sikeres pályázók névsorát 2011. március 11-én tesszük közzé a Szakosztály honlapján.

Az elbírálásánál az ülésszak tudományos bizottsága az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • tudományos tevékenység,
  • előadás vagy poszter bemutatása,
  • korábban bemutatott és/vagy közölt dolgozatok,
  • kapott-e támogatást az előző években,
  • mióta tagja az EME-nek.
Aki dolgozatot/posztert szándékszik bemutatni, annak összefoglalóját az Orvostudományi Értesítő honlapján keresztül online mindenképp be kell küldeni (2012. március 1-25. között).
Jelen pályázattól függetlenül, minden résztvevőnek a konferencia honlapján is kell regisztrálni (2012. március 1-25. között).
 
© 2010-1012 EME, Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
Eredeti webdesign: Arcsin |Ikonok: famfamfam|Arculat: orbank|Tartalom: szilagyi