XXVIII. Tudományos Ülésszak

Kedves Kollégák, 2018-ban az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának XXVIII. Tudományos Ülése ismét Marosvásárhelyen kerül megrendezésre. Az ülésszak ezúttal is lehetőséget nyújt majd az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok újdonságainak és főleg ezek gyakorlati vonatkozásainak a megismerésére. A rendezvény jó alkalom az egymás munkájába való betekintésre és a tudományos jelleg mellett új kapcsolatok születésére és a régiek ápolására.

A tudományos ülésszakon az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti tudományok területéről szabadon választott előadások hangzanak el. Az előadások időtartama 10 perc, esetismertetés és poszterbemutatás 5 perc, hozzászólás 3 perc. A dolgozatok szerzői közül legalább egy EME tag kell legyen (kivéve a külföldi vendégeket).

Az ülésszak tudományos bizottsága a beküldött összefoglalók alapján a dolgozat poszterként való bemutatása mellett dönthet. A szekcióülésen csak az mutathat be dolgozatot vagy posztert, aki 2018. március 1-ig (hosszabbítva március 5-ig) bejelentkezett és elküldte az összefoglalót.

Az összefoglalókat elektronikus úton kell beküldeni, kitöltve a www.orvtudert.ro honlapon február 1-től március 1-ig elérhető űrlapot.

A bemutatásra szánt dolgozatok magyar nyelvő összefoglalói megjelennek az Orvostudományi Értesítő különszámában. Az összefoglalók közlésének feltétele a részvételi díj határidőig történő kifizetése.

Az előadások és poszterek teljes terjedelemben közölhetőek az Orvostudományi Értesítőben. A szerzői útmutatónak (www.orvtudert.ro, Szerzőknek menüpont) megfelelően szerkesztett kéziratokat a honlapon megjelenő útmutatásnak megfelelően kell elküldeni. Első szerzőként egy számban egy dolgozat közölhető.

A jelentkezés kizárólag elektronikus úton, szakosztályunk honlapján történik (www.emeogysz.ro) kedvezményesen március 1-ig (hosszabbítva március 5-ig), de legkésőbb április 8-ig. Az online jelentkezéskor minden esetben mellékelni kell a részvételi díj befizetési bizonylatát. Április 9. és 18. között a regisztráció nem lehetséges, aki április 8 után szeretne jelentkezni, csak helyben, a konferencia helyszínén teheti meg.

Részvételi díj befizetésétől mentesül, minden olyan kolléga, aki bemutatandó dolgozatát teljes terjedelmében és az Orvostudományi Értesítőben közlésre alkalmas formában a kedvezményes jelentkezési határidőig (március 1-ig) beküldi.

Remélve, hogy az immár hagyományos évi Tudományos Ülésszak minden résztvevő számára tartogat hasznos szakmai ismereteket, baráti találkozókat és kulturális élményeket, várjuk Önöket Marosvásárhelyen.

Dr. Szabó Béla, egyetemi tanár
az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály elnöke
Dr. Sipos Emese
a Szervezőbizottság elnöke

Szervezés

Elérhetőség

Részvételi díjak

Szállásfoglalás

 
© 2010-1018 EME, Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
Eredeti webdesign: Arcsin |Ikonok: famfamfam|Arculat: orbank|Tartalom: szilagyi